Pudler János és lánya, Ágnes

A férjem a lányunkkal, [Pudler] Ágnessel Accrában, amikor 1962 és 1965 között ghánai kiküldetésben voltunk. A képen a szolgálati gépkocsi látható.
 
1962-ben kihelyezték a férjemet Afrikába, Ghánába. Ott rögtön beiratkoztam angol nyelvtanfolyamra. Már előzőleg is jártam maszek angoltanárhoz. Már viszonylag jól tudtam angolul, amikor a nagykövet titkárnője elment szülni, és Kós János odavett engem. Kós Jánost Szigeti Károly nagykövet követte, és akkor az ő titkárnője voltam. Amikor hazajöttünk, jelentkeztem a Metalimpex Külkereskedelmi Vállalathoz, protokollost kerestek. Ott mondták, hogy egy felső- és egy középfokú nyelvvizsga kell. Mondtam jó, és 1966. február huszonharmadikán megszereztem az angol felsőfokú nyelvvizsgát, 1967. június 30-án pedig a német felsőfokút. 
 
Ágnes angol iskolába járt. Érettségi után fölvették a külker főiskolára, és akkor kért egy év halasztást, kijött velünk Párizsba, és megtanult franciául, Akkor angolul már tudott. Aztán elvégezte a külker főiskolát. Egy multi cégnél dolgozik. Kezdte mint titkárnő, és ma ő a budapesti iroda vezetője. 1981-ben férjhez ment egy Magyarországon végzett nigériai orvoshoz, Sámuel Olawuyhoz. Sámuel a kedvéért betért. Két fiuk született, Róbert (1982-ben) és Viktor (1984-ben), akiket zsidónak neveltek.