A Kornfeld család

+
  • Photo taken in:
    Dunaszerdahely
    Year when photo was taken:
    1920
    Country name at time of photo:
    Csehszlovakia
    Country name today:
    Slovakia
A képen jobbról balra: Kornfeld Ármin, az édesapám, Kornfeld Teri és Laci, a testvéreim és Kornfeld Árminné, született Grünwald Gizella, az édesanyám látható. 
 
Édesapám 1883-ban született, édesanyám pedig 1890-ben. Mind a ketten Dunaszerdahelyen születtek. Mind a ketten hét testvér közül valók voltak. Arról, hogy milyen tanulmányokat folytattak, soha nem volt szó. Azt tudom, hogy az édesapám a szabó szakmát tanulta ki, kijárta a kereskedelmi iskolát, és átvette az édesapja után azt az üzletet, amely férfi-, női és gyermekkonfekcióval foglalkozott. Az édesanyám nem tudom, milyen iskolákat végzett. Az édesapám beszélt tökéletesen magyarul, németül és franciául. Az édesanyám magyarul és németül. 
 
Apám szép fiú volt, a fiatalkori képekről ítélve. Dunaszerdahelyen kerültek össze az édesanyámmal, aki nagyon szép lány volt. Az ő apja is nagyvilági embernek számított. Sok mindenben szinte véletlenül az édesapámmal együtt dolgoztak, például a városi elöljáróságban, a Duna Bank és az Első Dunaszerdahelyi Gőzmalom vezetőségében. Az édesapám a nagyapámon keresztül ismerte meg a leendő feleségét. Dunaszerdahelyen, a zsinagógában házasodtak össze [lásd: házasság, esküvői szertartás]. Sajnos nem tudom, hogy mikor. Összeházasodtak, és egészen addig, amíg el nem vitték őket, nagyon szépen éltek. 
 
Magyarul vagy németül beszéltek egymással. Édesapám közismert volt arról, hogy nagyon szeretett öltözködni. Minden szombaton elutazott Pozsonyba. Elegánsan kiöltözve ment, de nem értettem, hogy miért húzott mindig fehér glaszékesztyűt. Egy alkalommal, egy beszélgetés során, megtudtam az okát. Azért viselte a glaszékesztyűt, mert vonaton utazott. Gyönyörű briliáns gyűrűt viselt, mert mutatni akarta, hogy ő valaki, viszont a vonaton nem akart provokálni. Ezért hordott glaszékesztyűt. Az édesanyám is nagyon szépen öltözködött, egyszerűen, szépen, szolidan.
 

Interview details

Interviewee: Ferenc Kornfeld
Interviewer:
Martin Kornfeld
Year of interview:
2005
Dunaszerdahely, Slovakia

KEY PERSON

Ármin Kornfeld
Jewish name:
Joszef Hirsch Cvi
Year of birth:
1883
City of birth:
Dunaszerdahely
Year of death:
1944
City of death:
Auschwitz
Country of death:
Poland
Died where:
Auschwitz
Occupation
before WW II:
Kereskedõ
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8