A Gyulai család

Családi fotó 1924-ből. A szüleim vannak rajta, Gyulai Aladár és Herzfeld Gabriella, valamint mi, ketten, a gyerekek, Éva bal és Kató jobb oldalon. A kép Csillaghegyen készült, ahol rendszeresen nyaraltunk. 
 
A két nagynéném tulajdona volt a Csillaghegyi strand. Az Anna nénié meg Paula néniéké, de ott a néni nem foglalkozott vele. A strandon nyaraltunk, kevesebbet fizettünk, mint más, de fizetnünk kellett. Ott kaptunk egy szobát. Minden komfort nélkül voltak még akkor. Abban az időben a nyaraláshoz nem tartozott hozzá a fürdőszoba, mint ma. Az egész család kiment, de apám nem szívesen. Nyári szünet volt az iskolában, csak éppen utálta a sógorait. És azok is utálták őt. Mert kifogásolták, hogy egész nyáron nem dolgoznak a tanárok. Mondták ők. Kapják a fizetést, és nem dolgoznak. Ezért nem is mindig voltunk kint. Volt úgy, hogy Csillaghegyen kibéreltünk egy szobát, nem a strandon, de fürdeni bejárhattunk.