Vasile Grunea barátaival

Ők a barátaim, akikkel Brassóban az óvodától egészen az egyetemig együtt nőttünk föl, és ma is kapcsolatban vagyunk, habár egyedül én vagyok, aki itt maradtam Romániában. Brassóban készült a kép. Mind az ötön zsidók vagyunk, a szüleink mind Brassóban éltek. A fénykép hátán van a dátum, 1947, és mindenki felírta rá a nevét. Mind az ötön Marosvásárhelyen az orvosira jártunk. 3 orvos lett, 2 abbahagyta az orvosit, és újságíró lett. Én és Dán, akik együtt laktunk, abbahagytuk az orvosit. Jobbról az első én vagyok. Nagyon büszke voltam akkor erre az öltönyömre, háziszőttes kék szövetkabát volt, a nadrágom szürke, vékonyabb szövetből. Én 1945-ben leérettségiztem, 1946/47-ben egy évig Marosvásárhelyen jártam az orvosin, aztán nem tetszett a banán, és otthagytam, átjöttem Kolozsvárra a történelem fakultásra. 1948-ban elkezdtem az újságírói pályát, amit máig csinálok. Jobbról a második Előpataki György, ma nyugdíjas, Bécs mellett lakik. Marosvásárhelyen fejezte be az orvosi egyetemet, utána emigrált Ausztriába, és ott volt tüdőorvos. Szegénynek meghalt a felesége, s másodszorra is megnősült, és van két lánya. Egyik felesége sem volt zsidó. Balról a harmadik fiú Weisz Andris. Az édesapja orvos volt és erdőtulajdonos, az erdei kint voltak Észak-Erdélyben. 1940-ben átköltöztek Kolozsvárra, úgyhogy 1944-ben Andrist Auschwitzba deportálták az apjával és az anyjával együtt. A testvére, Pista vagy 4 évvel idősebb volt, mint ő, 1944-ben Pesten tragikusan meghalt. András Auschwitzból Buchenwaldba került, hazajött, s Marosvásárhelyen az orvosira járt két évet, de Svájcban fejezte be a egyetemet, utána kiment Amerikába. Az ONU [ENSZ románul] egészségügyi osztályának volt az orvosa, pszichiátere, és utána éveken keresztül egészen mostanáig mint magánorvos, pszichiáter dolgozott Amerikában, Washingtonban. Van egy lánya és egy fia. A második fiú balról Dán György, született Stein. Ő Németországban él. Az 1950-es években kikerült Angliába, Angliából Németországba, ahol a Deutsche Wellének, a német hivatalos rádiónak volt éveken keresztül a riportere a román nyelvű adásnál, és többször járt Romániában mint tolmács a német delegációval. Kölnben van a rádió székhelye, ő is Kölnben lakik. Balról az első Vaintraub Laci, Marosvásárhelyt fejezte be az orvosi egyetemet, bőrgyógyász. Ő szintén emigrált Németországba, és azt hiszem, bőrgyógyász volt valahol Bonn mellett, most nyugdíjas. Vaintraubnak két fia van, akik fogorvosok. Weisz Andrison kívül -- akinek egy svájci zsidó nő a felesége -- mind ?betréfliztünk?, nem zsidó nőt vettünk feleségül.

Photos from this interviewee