„Kalocsa elemi iskolái 1713-1945”
filmünk története
A Kalocsai Nebuló Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (Kalocsai Nebuló EGYMI) tanulói tanulásban akadályozottak.
Hon-és népismereti szakkörünkben 12 tanuló dolgozik (5,6,7,8,9. osztályosok). E tanévben indult először szakkörünk, de nem előzmények nélkül (rendhagyó történelem órák, múzeumpedagógiai foglalkozások szabadidőben és történelem órákon).
Szakköri foglalkozásainkon helytörténeti kutatással is megismerkedtek nebulóink: lelkesen kerestek, kutattak, olvastak és írtak – „elfejtették, hogy ők nem szeretnek olvasni, írni”.
Helytörténeti kutatómunkáink közül elsőként a „Kalocsaiak az I. világháborúban” címmel készült el.
A kutatás során adatokra bukkantunk a kalocsai zsidó iskoláról, amely felkeltette diákjaink kíváncsiságát (nem előzmények nélkül: a „Híd a múlt és jelen közt” vetélkedő néhány, nehezebb feladatának megoldásába is „besegítettünk”). Így folytattuk a kutatást, s elkészült a „Kalocsai zsidó elemi iskola története” című pályázatunk, amellyel budapesti kirándulást nyertünk.
Érdekes témának bizonyult az elemi iskolák története, tehát folytattuk a kutatást!
Két pályázati kiírást találtunk:
- írásbeli pályamunka a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Pedagógiai Intézet „Őseink nyomában”c. pályázata
- Centropa pályázat: videó készítés
A szakkör összetétele miatt mindkettő megvalósíthatónak tűnt…”belevágtunk” mindkettőbe.
Első lépésként mélyítenünk kellett a helytörténeti kutatást, újabb és újabb források után kutatva. Gyűltek az adatok, ismeretek, képek… s lassan kezelhetetlenné vált a papírhalmaz.
A fellelt információk közül a felhasználásra kerülőket (tehát válogatni, értelmezni kellett közösen) számítógépen rögzítették és egy közös e-mail fiókba küldték szakköröseink (nebulotanulok [at] gmail.com) Eperjesi Péter informatikus – könyvtáros segítségével.
Gyűltek az adatok, képek, térképek és egyre ügyesebbek lettek a „nagyok” (8 és 9. osztályosok), így belevágtunk mindkét pályázat elkészítésébe.
Kalocsai elemi iskoláinak történetét (1713 és 1945) az 5. 6. és 7. osztályosokkal készítettük el (6 tanuló – külön engedéllyel a pályázat koordinátorától).
A videó készítése a „nagyokra” várt: meg kellett tanulniuk a képek szerkesztésének és vágásának technikáját, s mint később kiderült: sok minden mást – Eperjesi Péter segítségével.
Elkészítettük a film „gondolattérképét”: mit is akarunk elmondani, ami szerintünk nagyon fontos… Kérdések vetődtek föl és újabb problémák.
Kitaláltuk a forgatókönyvet, amely szerint bemutatjuk iskolánkat, a film készítőit, de olyan kameránk, amely ilyen felvételre alkalmas, nincs. Egyik kolléganőnk lánya (Baranyi Ágnes) sietett a segítségünkre.
Néhány képet jobbra szerettünk volna cserélni… körlevél a kollégáknak… sorra érkeztek a képek, ötletek… léleksimogató volt.
A két csoporttal kronológiailag rendeztük adatainkat, s közben az uszódi plébánia (Kalocsától 10 km-re lévő falu) „Historia domus” lapjain elemi iskoláról szóló adatokra bukkant lányom (hittant tanít). Lelkesen olvasták diákjaim a nehezen olvasható betűket, a legfontosabb adatok írásbeli pályázatunkba kerültek.
A naptáron egyre gyorsabban pörögtek a lapok, az elvégzendő feladatok száma is nőtt: „Nem kétségbeesni! Mindent meg lehet oldani!” – soroltam magamnak, tanítványaimnak.
Érkezett a biztató e-mail, pont jókor – a csapatot lelkesítette a lehetőség: eljuthatunk az eredményhirdetésre. (Itt a –hatunk fontos!)
Megfogalmaztuk a film szövegét, „üzenetünket”. Az angol fordítás iskolánk gyógypedagógusának, Pánczél Zitának a munkája (tanítványaink tanulásban akadályozott mivoltuk miatt csak szóban tanulnak angolul, a fordítás számukra megoldhatatlan feladat lett volna). Az angol nyelvű felirat elkészítése Eperjesi Péter munkája – hiszen ez is elvárhatatlan diákjainktól.
Újabb probléma következett: hangfelvétel. Iskolánkban, kollégáknak nincsen olyan berendezése, amellyel igényesen lehetne hangfelvételt készíteni.
De városunknak van rádiója! Korona F. 100. Megkerestem egyik munkatársukat, aki lelkesen, segítőkészen segített. A három „narrátor” tehát a kalocsai rádió stúdiójában mikrofonba olvasta a film szövegét. (Ha elkészül filmünk, megtörténik az eredményhirdetés: mesélünk majd a rádió munkatársának természetesen).
S közben a „nagyok” gyakoroltak és gyakoroltak, egyre ügyesebben.
Következett a legnehezebb, legtöbb türelmet igénylő feladat: össze kellett rakni a képeket és a hangot. Csodálattal néztem tanítványainkat: türelmesen, ügyesen alkalmazták a megtanultakat (informatikusunkra pillantva közben természetesen a megerősítésért). A zenék között válogatva megtaláltuk a legjobbat… újabb kihívás, tanulás… s ez is a helyére került. Még mindig nem dőlhettünk hátra elégedetten, hiszen a képek „áttűnése” újabb megoldandó feladat lett. A srácok szerint „játék” az eddigiekhez képest…
Az angol felirat elkészítése Eperjesi Péter munkája, hiszen ez lehetetlen feladat lett volna diákjaink számára. Lelkesen figyeltek (pihentek az eddigiekhez képest). Már „csak” a feliratozás maradt, rácsodálkoztak saját nevükre: bebizonyították, hogy erre is képesek.
Tanulságok:
Helytörténeti kutatómunkánk eredményét minden eddiginél látványosabban örökítettük meg. A diákok számára vonzó volt a XXI. századi technika használata, egy nagyszerű film létrehozása.
Tanítványaink megtapasztalhatták az alkotás örömét, eddig általuk nem ismert számítógépes technika segítségével.
Filmünk nem születhetett volna meg a segítő – támogató környezet nélkül: kollégák, családtagok, ismerősök és ismerősök ismerősei segítették csapatunkat. Léleksimogató volt a vezetőink, kollégáink érdeklődése, támogatása.