Altman Károly bizonyítványa és testületi oklevele

Ez Altman Károly bizonyítványa és testületi oklevele. Károly Giza néni harmadik férje volt. Az oklevél szerint Károly autószerelő tanonc volt, elvégezte a tanonciskolát és kitöltötte a tanoncságát, segéd lett. Károly 1921-ben lett autószerelő. Akkor már voltak autók itt-ott, de még nem volt elterjedt dolog ez. 
 
Károly Giza néninek, anyám testvérének, az unokatestvére volt. A nagyapámnak, Altman Ignácnak ugyanis volt egy testvére, akit Fáninak hívtak, s annak volt Károly a balkézről való gyereke. Azért volt Altman, mert az apáról nem tudunk semmit, hogy ki volt. Fáni állítólag feslett nő volt, azt hiszem, Pesten élt. Károly az első unokatestvére volt Giza néninek, de amíg a nagymama élt, nem engedte, hogy összeházasodjanak, mert az a hit talán még sok helyen most is, hogy az unokatestvér-házasság egészségtelen. Amikor a nagymamám meghalt, rögtön összeházasodtak, 1937-ben, azt hiszem. Akkor is csak polgári esküvő volt, s én ott voltam. Aszódon volt, mert Altman Károly autószerelő volt, és ott volt egy társsal közös műhelye.
 
Károlyról nagyon sok emlékem van. Barna, magas, jóképű ember volt, volt egy öreg Citroën kocsija. Kurblis volt. Az 1930-as években azért az nagy szám volt nekünk, gyerekeknek, hogy autóval mentünk kirándulni. A háborút megelőző években, tehát 1939-ben már Pesten is dolgozott.