Farkas József születési bizonyítványa

Ez az én születési igazolványom. 1929. október negyedikén születtem Kolozsvárt, a Mátyás Mátyás klinikán. A József Sándor nevet kaptam a két nagytatám, Farkas Alexander és Deutsch József után, mert rituális szempontból nálunk minden újszülött fiú felveheti a meghalt nagyszülő nevét. Tordán éltünk, ott nevelkedtem. Miután 1920-ban megszületett a nővérem (Márton Ernőné, született Farkas Éva), az apám elment Amerikába dolgozni, pénzt keresni, ez divat volt. Innen Erdélyből nagyon sokan mentek ki, volt, aki maradt, volt, aki visszajött. Dolgozott vagy négy-öt évig, és mikor hazajött, vette a házat, ahol laktunk, én csak azután születtem. A házunk Tordán az Avram Iancu utca 19. szám alatt volt, a főúton, ahogy megy be az ember Kolozsvárról, a katolikus templomon innen, a színházon innen. Egy családi ház volt, öt szobás, konyhával, fürdőszobával, spájzzal, és volt két kicsi szoba, amelyik valószínűleg rendelőnek volt építve annak idején. Amikor megvette az apám, az külön volt. Volt egy szuterénlakás is, és nagyon sok pince volt. A ház berendezése annak idején a klasszikus volt. A hálószobában volt két ágy, ami egymás mellett volt, szemben vele két szekrény volt, amit használt a házaspár. A fiúk, az öcsém és én, egy szobában laktak, de külön ágyunk, rekamiénk volt. Nagy udvarunk is volt, nagy kert, zöldség termett, sok virág volt, gyümölcsfa. Hinta is volt az udvaron. Játszottunk még malmot, dominót, más játékra nem emlékszem, csak arra, hogy nekem nem volt biciklim, de a többi barátoknak volt, és mindig irigyeltem, hogy másnak van, és nekem nincs. A végén nem is lehetett, mert meghalt az apám. És használtam a barátoknak a biciklijét.