Gömöri Géza a Statisztikai Hivatal tanáraként

Ez az épület valamikor a Fedák Sári villája volt. A Statisztikai Hivatal annak idején kibérelte az épületet, és itt volt a Főiskolája. 1955-ben engem bíztak meg a Számviteli Tanszék vezetésével. A fényképen a mezőgazdasági és az ipari tagozatosok is rajta vannak. Csupa csinos lány. A Statisztikai Hivatal Főiskoláján két évig tanítottam, nagyon jól éreztem magam. Az első könyvviteli könyvet ott írtam 1951-ben. A Statisztikai Hivatalnál a Péter György volt az elnök, akinek az öccsét letartóztatták és elvitték. [Péter György matematikus és közgazdász volt. 1932 óta részt vett a munkásmozgalomban, majd 1935-től az illegálisan működő Kommunisták Magyarországi Pártjának volt a tagja. 1936-ban letartóztatták és 15 évi fegyházra ítélték. A második világháború végéig volt börtönben. 1948-ban kinevezték a Statisztikai Hivatal elnökévé. Nevéhez fűződik a hivatal átszervezése, a korábbi statisztikai szemlélet és gyakorlat megváltoztatása. 1969-ben a BM kórházában öngyilkos lett. -- A szerk.] Péter György egy nagyon demokratikus ember volt. Amikor bementem a Könnyűipari Minisztériumba, találkoztam emberekkel, akik mindig kérdezgették tőlem -- 'Ki volt az apád, ki volt az anyád?' Én nem voltam munkáscsaládból származó, mindig furcsán néztek rám. Meg mindig kérdezték, hogy mért nem zárom be a fiókot. A fiókot mindig be kellett zárni! De hát nem volt benne semmi, csak egy szalonnahéj. 'Akkor is, az ellenség abból is tud következtetni!' Amilyen bunkók voltak ott, olyan jó volt a Statisztikai Hivatalban, abszolút nem volt semmiféle, hogy ki, kicsoda, honnét származik. Csak a szakmai tudás volt a döntő. Én voltam a felvételi bizottság egyik tagja, és a Péter György mondta, hogy szép lányokat vegyünk föl. Szerette a szép lányokat. Így ha volt egy szép lány, akkor a felvételin számtanpéldát kérdeztem tőle, hogy 'Mondja meg mennyi 25-ször 30? De nagyon gyorsan!' 'Jó, rendben, föl vagy véve.' Ha jött egy csúnyább, akkor '2,5-nek mennyi a 35,5 százaléka? Nagyon gyorsan és csak fejben! Lejárt az idő, köszönöm szépen!' Az nem létezik, hogy ezt bárki egy perc alatt fejben kiszámolja. Ez volt a felvételi. A Statisztikai Hivatalnak én voltam a könyvviteli szakértője. Könyvvitelt tanítottam és a Számviteli Főiskolának én voltam a szakmai instruktora akkor. Ilyen alapon tényleg jó nevem volt. Csak egyszer volt egy balhé a Fock -- az volt az ipari miniszterhelyettes -- idejében [Fock Jenő (1916--2001) -- szociáldemokrata, majd kommunista politikus. Számos párttisztsége és állami funkciója volt. A PB tagjaként gazdaságpolitikával foglalkozott, az új gazdasági mechanizmus egyik vezetője volt. -- A szerk.]. Rájöttem arra, hogy csalnak, és írtam erről egy cikket. Elmondtam a KSH elnökének is. Azt mondta, hogy menj el a Fockhoz, és mondd el, hogy ezek csalnak. Nekem rontott a Fock -- izgága ember volt --, hogy mivel tudom ezt bizonyítani. 'Kérem, bizonyítani tudom.' A Pénzügyminisztériumban volt egy osztályvezető barátom, akivel tanítottam a Számviteli Főiskolán is, és az is megerősítette, hogy ő is bizonyítani tudja. És akkor elhallgattak, aztán megváltoztatták a mérést. Ezek után én lettem a Statisztikai Hivatal számviteli tanácsadója.