Grün Béla és Irén esküvői képe a közvetlen családtagokkal

Ez a kép a szülim esküvőjén készült: édesanyám Grün Irén, született Sándor, a menyasszony és Grün Béla, a vőlegény, az édeaspám. Kolozsváron ismerkedtek meg a szüleim, apámat nemsokára elvitték katonának. 6 évet töltött le, 1914-től 1920-ig. 1925-ben házasodtak össze s jöttek Szászrégenbe. Édesapám mellett [aki a vőlegény], Móric nagybátyám áll [jobbra], és előtte a felesége ül. Móric bácsi kereskedő volt, és üzlete volt Naszódon, Beszterce mellett. Mindenfélét árult, ami egy szatócsüzletben van egy faluban. Természetesen inkább fűszert, élelmet, italt. Balra, a menyasszony mellett, Rosmann Izsák és a felesége, édesapám húga, Frida. áll. Rosmann Frida néni a legfiatalabb, nagyon szép asszony volt. (Egyébként is nagyon szépek voltak a nők a családban.) Ők ott laktak a Szent György téren Marosvásárhelyen, a férjének volt egy vasudvara. Ócskavassal foglalkozott, úgy hívták, hogy Rosmann vasudvar. Például megvett egy régi üzemet, amit lebontottak. Eladták mint ócskavasat neki, megvette, szétszedte darabokba, s az udvaron ki volt rakva. Akiknek kellett ez vagy az, azok örökké jöttek. Úgy látszik, hogy nagyon jó biznisz volt, mert elég jól éltek ők annak idején. Ebből a családból még él a Frida néni fia, aki Izraelben van, úgy hívják, hogy Rosmann Laci. Jöttünk Marosvásárhelyre a Rosmann családhoz. Nagy udvaruk volt, és jól lehetett játszani. Volt 3 unokatestvérem: Ernő, Laci és Hanni. Ernő és Laci túlélték a holokausztot, Hannit elégették 12 évesen. A családból még Rosmann Laci él, Izraelben. Motortekercselő volt egy gyárban, utána pedig volt egy motortekercselő műhelye Tel- Avivtól nem messze. Most nyugdíjas. A baloldalon ülő ember Géza bácsi. Géza bácsiról nem tudok sokat. Falun volt egy kicsi gazdasága, nem messze innen, valahol Beszterce körül. Volt szekere és lova is. Tudom, hogy mindig, akármilyen lovat vettek neki -- szegény volt, s a testvérek összefogtak, és vettek neki lovat --, akkor mindig mondták, hogy 'Megint megdöglött Gézának a lova. Hát milyen lovat vegyünk, hogy már egyszer élje túl a telet vagy a nyarat?' Ennyire emlékszem, hogy mindig Géza bácsinak kellett venni lovat. Grün nagytata jobbra a második az első sorban. Amikor gyerekként a tudatomba került, már akkor volt egy olyan 80 éves, és Marosvásárhelyen lakott. Nem egy olyan csoszogós öregember volt, hanem nagyon jól tartotta magát. Ő Aranyosgerendről származott, az Aranyosgyéres és Ludas között van a főúton. Ott volt egy szeszgyár, ő szeszgyári munkás volt. Én már úgy ismertem meg mint marosvásárhelyi lakost, mert 1925 vagy 1926 után, miután meghalt nagymama (a felesége), beköltözött Marosvásárhelyre, s ott lakott a Kisállomás mellett. Ő már akkor nyugdíjas volt. Azt a lakást, ahol lakott, azt mi úgy hívtuk, hogy Gerend, és mikor mentünk Gerendre, akkor azt jelentette, hogy mentünk nagytatához itt, Marosvásárhelyen. Nagytata együtt lakott az egyik leányával, aki volt már akkor vagy jó 65-70 év körüli özvegyasszony, és nem volt gyereke sem. Reginának hívták [balról az első az első sorban], és ő gondozta a nagyapát. Regina, a második lánytestvér együtt lakott a nagytatával. Mindenki tudta, hogy ő és nagytata elválaszthatatlanok. Háziasszony volt, és kóser háztartást vezetett [lásd: étkezési törvények]. Nagytatának volt nyugdíja, de a gyerekei is hozzájárultak az ő gondozásához anyagilag is és mindenféleképpen. Évente egyszer-kétszer összegyűlt a család nála, húsvétkor például. Balról a második nő az első sorban Zseni néni. Zseni néni Veszprémben élt, Magyarországon. Azt hiszem, kereskedő volt a férje, úgy hívták, hogy Kalmár. Már a név is azt jelenti, de nem a név után mondom, hanem tényleg az volt a foglalkozása. A legidősebb testvére volt Klári néni [balról a harmadik az első sorban], akit a férje után Friedrichnek hívtak, és Gyulafehérváron laktak. Én már ott ismertem meg Klári nénit. Mindig mikor mentünk Gyulafehérvárra, akkor az első út Klári nénihez vezetett. Ő volt a családnak -- a klánnak -- a feje, mert ő volt a legidősebb testvér. Apám és közte körülbelül 16-17 év korkülönbség volt. Nem ismertem a férjét. Mikor már úgy nagyobb voltam, mindig mentünk Klári nénihez, de a férje akkor már rég nem élt. Klári néninek van egy leánya, aki most 84 éves, Izraelben él.