Hajdú György és Györgyné

Ez nagyon szép pillanata volt mindannyiunk életének. Kati lányom férjhez ment Hajdú Györgyhöz, aki egyetemi ismeretsége volt, gyors szerelem, gyors házassággal. Katika már elvégezte az egyetemet, vagy az utolsó évben volt, amikor összeházasodtak, őszintén szólva, nem emlékszem rá. Majdnem egykorúak voltak. A Kati lányom elvégezte az angol szakot a bölcsészkaron. György is elvégezte az egyetemet, ő geofizika szakon végzett. György családja Budapesten élt, de az édesanyja és az édesapja is pécsi. Az édesapja tiszta zsidó, az édesanyja félzsidó. Jó pár évig éltek velünk együtt, aztán sikerült egy szövetkezeti lakást venniük. A vejem nagyon áldozatosan vidéken dolgozott, hogy összehozza a pénzt. Több mint húsz évig éltek együtt. Ők is baráti módon váltak el egymástól, bizonyos eszmei problémák merültek föl közöttük, ami sajnos váláshoz vezetett. Kati négy éve velem él együtt. Dolgozni nem tud, ezért én vagyok az eltartója. Én is tartom a kapcsolatot -- persze nem úgy, mint régen -- a vejemmel. A lányomnak is van vele kapcsolata. Van egy szép nagy fiuk ebből a házasságból, aki már majdnem felnőtt. Programozó, számítógépes. Egyedül lakik. Gondolom, néhány év múlva megnősül, de most egyelőre tanul, nagyon okos. Informatikai főiskolára jár, nagyon sokat dolgozik, építi a jövőjét.