Hámos Imre

Ez az anyósom írása: ?Imre fiam 1921-ben vonult be katonának, egy éves önkéntesnek Szombathelyre?. Semmit nem tudok a férjem katonaéveiről, nem mesélt. A férjem, Hahn Imre Budapesten született 1899-ben. Sokkal idősebb volt, mint én. 1929-ben, akkor házasodtunk, én 17 éves voltam, ő 30. A férjem érettségizett csak. [lásd: érettségizettek aránya 1920 körül] Akkoriban az érettségi az egyetemi diplomával ért fel. Szerintem kereskedelmi érettségije [lásd: kereskedelmi iskolák] volt. Mert gazdasági területen dolgozott, bérekkel foglalkozott meg leltárakkal, vidékre is kellett menjen rovancsolni. A MEFTER-nél, a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaságnál dolgozott, pontosan nem tudom, milyen pozícióban, előadóféle volt. Mi ki voltunk keresztelkedve [lásd: kikeresztelkedés] férjem hivatala miatt, mert a MEFTER állami vállalat volt. És piszkálták a munkahelyén. És volt jóakarója, egy kollégája, aki erőszakolta, hogy keresztelkedjen ki, hogy akkor nem lesz semmi bajunk. 1934-ben már azért a zsidókat nem látták szívesen. És a munkahelyét szerette. Megmondom őszintén, nem tudom, hogy aztán előléptették-e. Akkor valahogy nem figyeltem a rangokra meg ilyesmire. Mindig egy kicsit több pénzt kapott. A nevünk 1934-ben Hámosra változott [lásd: névmagyarosítás]. Ezt a férjem csinálta. Körülbelül akkor, amikor kitértünk, de lehet, hogy már valamivel előbb is.

Photos from this interviewee