Izsák Erika osztályfényképe 1943-ból

Ez a Pesti Izraelita Hitközség Leánygimnáziumának IV. A. osztálya 1943-ban. A harmadik sorban jobbról a hetedik vagyok én. Ötvennégyen voltunk az osztályban, az előző és a következő években nem voltunk ilyen nagyon sokan, de ekkorra már minden más gimnázium bezárult a zsidók előtt. Az 1942/43-as tanévtől az épületünket az állam honvédkórháznak vette igénybe, a gimnáziumi tanítás a Wesselényi utcai zsidó polgári iskolában folytatódott. A helyszűke miatt váltott műszakban jártunk iskolába, rövidebbek voltak a tanórák. Az osztályunkban meglehetősen nagyok voltak a szociális különbségek. A tandíjat a szülők jövedelme alapján állapították meg. Volt, akinek semmit se kellett fizetnie, és volt 32 pengős tandíj. Nagyon szegény osztálytársnőnk nem volt, de szűkösen élő igen. Néhányan elegáns budai villában vagy nagy újlipótvárosi lakásban laktak. A zsidóság általános helyzete háttérbe szorította ezeket a különbségeket. A baráti csoportosulások nagyjából azonos helyzetűekből alakultak ki, de nem voltak átjárhatatlan határok. Voltak érzékelhető szociális különbségek, de ellentétek nem. Az ötvennégy negyedik osztályos lány közül legalább öten vagy hatan lettek a vészkorszak áldozatává. Néhányan Budapest környéki településen laktak, ők Auschwitzba kerültek. Néhányunkat a fővárosból deportáltak, egy kivételével visszajöttünk. A felszabadulás után sokan nem a Zsidó Gimnáziumban tanultak tovább, ezért nem tudni pontosan, hány osztálytársunkat vesztettük el.

Photos from this interviewee