Izsák Károly és Károlyné esküvője

A szüleim -- Izsák Károly és Török Irén -- esküvője, 1928. január 8-án, a Dohány utcai zsinagógában. A kép a zsinagóga előtt készült. Az ifjú pár mögött középen áll Török Dezsőné, az első sorban jobbra Török Dezső, a bal oldalon Török Klára és a vőlegénye, Bíró Gyula. A többiek, néhány kivétellel, nem rokonok. A legtöbbjükről anyámnak fogalma sem volt, hogy kicsoda, de sokukról még apám sem tudta. Mivel egy nagy zsidó intézménynek volt az egyik vezetője, az esküvője jelentős hitközségi eseménynek számított, nagy társadalmi részvétellel. Az esküvőről hír jelent meg a "Kertészeti Lapok"-ban, az Országos Magyar Kertészeti Egyesület lapjában. 
 
A menyasszonyi csokrot anyám évtizedekig őrizte a vitrinben. 
 
Az esküvő után rögtön nászútra mentek, Bécsen keresztül az olasz és a francia Riviérára. Anyám rögtön tapasztalhatta, mit jelent egy mélyen elkötelezett kertész feleségének lenni. Nizza és San Remo között felkerestek több nagy virágkertészetet, ahol apámat elismert szakmai partnerként fogadták, ifjú nejével együtt megvendégelték.