Kappel Rares

A képen látható fiú a kisebbik fiamnak, Kappel Szásának a fia, tehát az én unokám. A zsidó neve Eran, egyébként Raresnek hívják. A felvétel Izraelben készült az 1990-es években, az unokám ekkor tizenhárom éves volt, és a bár micvójára készült. 1951-ben jött a világra Szása, a kisebbik fiam. Ennyi az összes gyermekem. Láttam egy filmet egy Szása nevezetű orosz katonáról. S aztán akkor én elhatároztam, hogy a fiamat Szásának fogják hívni. Mikor elmentem az anyakönyv-vezetőséghez, hogy beírják, kijavított a nő, hogy nem Sandu? Mondom, nem, Szása. Szása elektronikát, informatikát végzett. Szása felesége román nő, leánykori nevén Angela Morar. Egy lány- és egy fiúgyermekük van. Oananak és Rareºnek hívják őket. Nem tud egyikük sem magyarul. Nagyon szeretem mind a két kis unokát. Egyszer csak elmentem hozzájuk látogatóba, s azt mondta nekem a menyem: 'Apu, én megmondom, nekem az a tervem, hogy elmenjek Szásával Izraelbe.' Azt feleltem, hogy 'Én azért mondtam, hogy vegyen el tégedet, mert gondoltam, nem vagy zsidó, s akkor itt maradtok, s nem vándoroltok ki'. Azt mondja: 'Hát, sokat gondolkodtunk ezen a dolgon, hogy maradjunk, ne maradjunk. A gazdasági helyzetünk nekünk nagyon nehéz, és nem szeretném azt, hogy a leánykám tizenhat-tizenhét éves korában azt mondja nekem, hogy anyu, én zsidó vagyok, és én megyek haza, és itt hagyjon engemet. Inkább megyek én is most vele.' S így ment el a kisebbik fiam a családjával. 1995-ben vándoroltak ki Izraelbe a feleségével és a két gyerekével.