Koltai István és Istvánné

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Cece
    Fénykép készítésének éve:
    1937
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
Ez a férjem, Pista és én. Cecén készült a kép 1937-ben. Ez a Hektor kutya, aki a mi kutyánk volt. 
 
A férjem Greiner Izidornak született. Aztán 1946-ban Koltai Istvánra magyarosított. A szociáldemokrata pártnak volt a tagja. Ült is négy hónapot 1930-valahányban. Egerben tartóztatták le, mert [illegális] irodalmat terjesztett. Nagyon sokáig udvarolt a Pista, mert nem volt állása. Elvesztette amiatt, hogy letartóztatták. El is kellett jönni Eger környékéről, mert az ottani rendőrség állandóan kereste Pistát az édesapámnál. És az apukám mindig azt mondta, ő nem tudja, ő nem is tart velünk kapcsolatot. Végre aztán lett egy állása Fejér megyében, Cecén volt egy fatelep. Rengeteg pályázat volt; újságban hirdettek állásokat, de nekünk csak fatelep lehetett, mert ez volt a szakmája Pistának. Mikor leérettségizett, utána ezt kitanulta. A cecei fatelep Schwartz Dávidé volt. A férjem két Schwartz Dávidnál is dolgozott. Az egyik sárbogárdi volt, a másik egri.
 
1937-ben házasodtunk össze Budapesten. Akkor már  megkapta a cecei állást, különben nem tudott volna elvenni. A rabbi jött ki Pista testvéréhez, a Dórához, lakásra. És ott volt. Ez teljesen természetes volt abban az időben. A legtöbb kommunista zsidó volt. Miután a szülők is eltűrték, hogy mi modernek vagyunk, mi meg eltűrtük, hogy ők nem. Azért megcsináltunk a kedvükért mindenfélét, amit lehetett. Ugyanazon a napon volt a nővérem, a Bözsi esküvője is Egerben. Apuka kitett magáért, két lányt kiházasítani nem volt olyan könnyű, de megcsinálta. Nem adott semmi hozományt, az én férjem el se fogadta volna. Pista nálunk kosztolt éveken keresztül. 
 
1937-től 1942-ig voltunk Cecén. Én azt hittem, mikor oda férjhez mentem, hogy én valahova férjhez mentem. De mikor leszálltam a vonatról este, kerestem, hogy hol van az a falu, és nem találtam semmit. Mert azért Eger után ez tényleg egy falu volt. Leszálltam, mondom, nem baj, majd reggel. Aztán reggel fölébredtem, semmi nem volt, pusztaság. Én nem bírtam a falut egyszerűen! Eger se volt egy nagy hely, de mégiscsak város volt. De muszáj volt megszokni, tudtam, hogy máshol nincs állásunk.
 
A házunk két szoba lett volna, de a másik szobát nem tudtam berendezni, egy szobára elég bútorom volt. Állatok voltak, liba, kacsa, mindenféle, kert volt. Én mindig olyan tevékeny voltam, a kertet is megismertem, tudtam, hogy hogy kell kezelni.
 
A fatelepen egy parasztember volt, aki az egész fatelepet a családjával együtt kézben tartotta. Felügyelt és kiadta az árut. Pista az irodán volt. Amiben tudtak, segítettek ott azok az udvaros emberek. Úgy hívták őket, hogy udvarosok, mert azok rakták a cserepeket meg mit tudom én. Mindig volt sok kutyánk, mert kellett, mert amíg föl nem adtuk postán este, addig a pénz [az aznapi bevétel] ott volt.
 
Cece egy ócska kis falu volt. Akik ott laktak zsidók, nem voltak vallásosak. Mi sem tartottuk az ünnepeket. A faluban is zsidókkal voltunk főleg jóban. Volt vagy négy-öt család összesen a faluban, kereskedő meg vaskereskedő. A Bár család, azoknak rövidáruüzletük volt. A feleségével jóban voltam. Összeültünk kártyázni, mint afféle falusiak. És akkor tanultam franciául meg a Pista is, tanár nélkül, volt szótárunk. Nagyon sok időnk volt, nem tudtunk esténként mit csinálni. Tanulgattunk saját erőből. Elég jól írtam. És a helyesírását a franciának valamennyire elsajátítottam. Én szerettem tanulni, de nem tudtam igazándiból megtanulni, mert nem volt célom vele. 

Interjú adatok

Interjúalany: Panni Koltai
Interjúkészítő neve:
Eszter Andor
Interjú készítésének hónapja:
January
Interjú készítésének éve:
2003
Budapest, Magyarország

Kulcsfigura

István Koltai
Születési év:
1907
Születési hely:
Kolta
Halálozási év:
1980
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Fatelepi tisztviselő
II.világháború után:
Minisztériumi osztályvezető
Névváltozás
  • Születési név: 
    Greiner Izidor
    Névváltoztatás éve: 
    1946
    Névváltoztatás oka: 
    Asszimiláció

Másik személy

Panni Koltai
Születési év:
1915
Születési hely:
Eger
Ország neve a fénykép készültekor::
Magyarország
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Self-employed craftsman in non-elite crafts
II.világháború után:
Party official
  • Születési név: 
    Friedmann Anna
    Névváltoztatás éve: 
    1937
    Névváltoztatás oka: 
    Marriage
  • Születési név: 
    Greiner
    Névváltoztatás éve: 
    1946
    Névváltoztatás oka: 
    Magyarosítás

További képek ebből az országból

Pór Endre keresztlevele
Erdõs Gyula és családja
Markovits Pál és elsõ felesége, Kondor Viktória
Rokonok és alkalmazottak a nagykõrösi ház elõtt
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8