Korányi György osztálykiránduláson

Ez a kép akkor készült, amikor VII. osztályban Eördögh tornatanárunkkal (aki a kép közepén ül) osztálykiránduláson voltunk a Budai-hegyekben.
 
1923-ban vettek fel a M. kir. áll. Kemény Zsigmond főreáliskolába. Az osztályunk tanulói az akkori közállapotokat tükrözték. Keresztények és zsidók külön tömörültek. Hazafelé, a Munkácsy utcai gimnázium tanulóival vívott utcai futballcsatában még egységesek voltunk, de otthon már nemigen barátkoztunk. A túlnyomórészt katolikus diákok a Regnum Marianum cserkészcsapatba jártak foglalkozásokra, táborokba. A zsidók közül öten egy baráti csoportot képeztünk. Később, az ötödik osztály idején én kiestem a pikszisből. Takarékos apám nem volt hajlandó műjégbérletet venni nekem, és a barátaim szakítottak velem.
 
A tanulással eleinte nem volt baj, a harmadik osztályban a félévi bizonyítványom még elég jó volt, az év végére azonban leromlott, és ez az állapot az érettségiig így tartott. Nem emlékeztem arra, amit előző délután tanultam, csupa hármast tartalmazott a bizonyítványom. A családban mindenki dolgozott, s az elfoglaltságuk miatt én a szomszédoknál és az utcán "csibészkedtem".
 
Az iskolában jeles ünnepeken nemcsak ünnepi szónoklat hangzott el, hanem két zeneakadémista is hangversenyt adott. 1929-ben egyikükkel és két iskolatársunkkal vonósnégyest alakítottunk, és Haydn, valamint Mozart egy-egy vonósnégyes-tételét adtuk elő diákelőadáson. A következő évben szalonzenekarban szerepeltem diákelőadáson.