Pudler Jánosné bátyja és családja

A képen [Pollák] Dezső bátyám látható a feleségével és az idősebbik fiával. 
 
Dezső 1921-ben született, Aknaszlatinán. Kitanulta a szabómesterséget, és apámnak segített. Aztán bevonult munkaszolgálatra. Először Bánhidán volt, aztán az egész zászlóaljat kivitték Ausztriába. Közben megbetegedett, tífuszt kapott, és otthagyták valahol Sopron környékén. Valahogy eljutott Csornáig, ott kórházba került, valamennyire rendbe hozták, és ő is a Rózsi testvéremhez ment, aki itt, Pesten volt férjnél. 
 
Dezső a háború után különböző szövetkezeteknél volt, de nem mint szabó. Közben leérettségizett estin. Sokáig volt a Kézműipari Vállalatnál osztályvezető. Aztán pár évig katona volt, és 1956 után megint különböző ipari szövetkezetekben volt középvezető, amíg nyugdíjba nem ment. 
 
1948-ban Paálra magyarosította a nevét. A gyerekeiket nem nevelték zsidónak. Egyik gyerekének sem zsidó a felesége. A nagyobbik fiú erősen zsidó érzelmű, még a felesége is, annak ellenére, hogy keresztény. A kisebbik elvett egy falusi lányt, és még katolikus egyházi esküvőt is tartottak. A bátyám sajnos nincs jóban vele, mert odáig jutott, hogy inkább jobboldali érzelmű, és inkább tagadná a zsidóságát, ha lehetne. A két gyerek sincs egymással beszélő viszonyban.