Schuller Hugóné

A nagyszüleim barmeni házának a második emeletén volt egy balkon, és ez anyám éppen a balkonon. A balkon egy templomudvarra nyílt, mert az ő házuk egy templom közelében volt. Ez a templom kicsit elzárta a kilátást az utcára, a templom mögött volt egy utca, és azon az utcán láttam többször felvonulásokat. Ez már a Hitler-Jugend volt, csak én nem tudtam. 1912-es ez a kép, én még meg sem voltam. A nagyszüleimnek volt egy kétemeletes villájuk, jómódúak voltak. A földszinten rendelő, az első emeleten reprezentációs szobák, a zeneszoba és az óriási ebédlő (herendi készlet alatt nem adták). Szóval nagyon-nagyon meg tudták adni a módját. Nagyon szép volt és elegáns. Fölötte, a másodikon a hálószobák, lakószobák, és volt a tetőtér és ott volt nekünk egy kis szobánk, ahol játszani lehetett. Cselédszoba is volt a házban. A háznak volt egy picike kertje. Annak a közepén volt egy cseresznyefa. A cseresznyefán cseresznye ért, olyan savanyú, mint az ecet, nem lehetett megenni, és nagyon meg voltam sértve, hogy akkor minek ez a fa, hogyha a cseresznyéjét nem lehet megenni. A teraszon belül a falon voltak mindenféle ilyen nagy ecsetvonással odadobott minták, amit a nagyapámnak egy páciense festett hálából a kezelésért, mert pénze nem volt. Két főnyi személyzet is volt. Egy szobalány és egy szakácsnő. A szakácsok akkoriban nem mentek ilyen állásokba, azok vendéglőkben dolgoztak, nagypapáéknak szakácsnőjük volt, a nagymama nem is végzett háztartási munkát. Anyukám 1890 körül születhetett. Ő is Pesten született. Nem nagyon tudok mondani az ő gyerekkoráról semmit, mert vagy nem volt téma, vagy én nem emlékszem, hogy valamit hallottam volna róla. Akkor az volt a divat a családban, hogy francia neveket adtak a gyereknek, azért őt [Rabinovszky] Clairette-nek nevezték el. Ha a családban anyámról volt szó, akkor mindig úgy emlegették: Clairette. Én nem hiszem, hogy francia eredete lett volna itt valakinek is, hanem akkoriban kicsit sznobos gyereknevelés volt divatban. Anyám nagyon szép volt, nagyon szigorú és imádtam. Feltétel nélkül imádtam. Egyébként játékos kedvű fiatal lány lehetett, fölvette nagyanyám színpadi kosztümjeit -- akkor az volt a divat, hogy nem a színház adta, hanem a szólistáknak kellett hozniuk a kosztümjeiket, és anyám kedvet kapott, és beöltözött a nagyanyám kosztümjeibe. Egyikben-másikban le is fényképeztette magát, de hogy ki csinálta a fényképeket, nem tudom. Mindenesetre egy-egy kosztümös fotón láttam, hogy azon nem a nagyanyám van, hanem az anyám. Neki magának is nagyon jó hangja volt, de valószínűleg nem tanult énekelni, mert arra nem kerülhetett sor.

Photos from this interviewee