Szekeres-Varsa Vera anyai dédanyja

Egyik anyai dédanyám, Weisz Árminné, született Weisz Regina van a képen.
 
Egyik anyai dédapám, Weisz Ármin termény-nagykereskedő volt Komáromban. Nem tudom, mikor született, csak azt, hogy 1913-ban halt meg. Feleségének,  Reginának volt egy fivére, aki Vásárhelyire magyarosított, bíró lett, felsőházi tag. Volt róla kép díszmagyarban, de nem találom. Regina születési idejét nem tudom, és haláláról is csak annyit, hogy valamikor az első világháború alatt halt meg. Jómódúak voltak, ez látszik a maradványokon, ami a családból származik. Van például tőlük egy tizenhetedik századi szőnyegem. A komáromi házat nem láttam, csak meséltek róla. Sok szoba volt benne, kocsiszín, hintó, lovak, cselédség. Szakácsnő, szobalány, kocsis, a gyerekek mellett fräulein, mademoiselle, master. Öt gyerekük volt, az ötből hármat úrnak neveltek, kettőt cselédnek. Ebben nem volt semmi szisztéma, sem a gyerekek születési sorrendje, sem a neme nem befolyásolta. Arra gondoltam, hogy talán az a kettő nem Weisz Ármin gyereke volt, és ő ezt tudta, mert a családi fáma szerint, amikor a férj jött haza, tisztek ugráltak ki Regina ablakán. 
 
Az öt gyerek közül az egyik Ernő, aki Pestre jött, Vadászra magyarosított, és bankár lett. 
 
A másik gyerek, Blanka hozzáment Leveleki Bélához, egy erdélyi zsidó erdő- és fatelep-tulajdonos fanagykereskedőhöz. Marosvásárhelyen volt nagy lakásuk, Szovátán nyaralójuk. 
 
A harmadik Oszkár, őt nem úri módon nevelték, a kocsissal barátkozott. Belőle nyomdász lett, elég fiatalon meghalt, még az 1920-as években. A felesége varrónő volt. 
 
A negyedik Mariska néni, akit szintén nem taníttattak, és aki inkább a cselédekkel barátkozott. Mariska néni a zsidó Gombos József vasutashoz, a későbbi bajai állomásfőnökhöz ment férjhez.
 
Az ötödik gyerek Gizella, a nagymamám.
 

Photos from this interviewee