Szöllős László állampolgársági bizonyítványa

Ez apám állampolgársági bizonyítványa 1938-ból.
 
A szüleim életében a zsidóság soha semmilyen szerepet nem játszott. Imádkozás se volt, pénteki gyertyagyújtás se, semmi. A nagymama és a nagypapa jártak péntekenként zsinagógába, de anyu és apu úgynevezett felvilágosultak, vallástalanok voltak, merthogy ők európaiak és emberek elsősorban, és a vallás valami középkori, elavult dolog, amivel nem kell foglalkozni. Azt mondogatták, hogy a nagymama azért jár a zsinagógába, mert elvárják tőle mint hitközségi alkalmazottól. Egyszer -- lehet, hogy többször is, de erre az egyre emlékszem -- elvittek magukkal a nagymamáék pénteken a zsinagógába. És akkor volt az a nagy élményem, hogy jön a szombat, mint szép menyasszony, és éneklés meg fény meg vörös szőnyeg meg minden. Nagyon élveztem. Hazamentem, és mondtam, hogy nahát, milyen szép volt, hogy jött a szombatmenyasszony. Akkor anyuék összenéztek a fejem fölött, és attól fogva nem mentem nagymamáékkal péntekenként. Gondolom, nem akarták, hogy a "népbutítás" gyökeret verjen a fejemben. Ami nagy hiba volt, de csak jót akartak.