Vasile Grunea újságíró-igazolványa

Ez egy újságíró-igazolvány a ?Faclia Ardealului? című napilapnál, 1951 júliusában állították ki Grunea Vasile névre Kolozsváron. Akkor szerkesztőségi főtitkár voltam. 1948-tól 1951-ig ?Lupta Ardealului?-nak hívták, ez volt a legelső újság, ahol dolgoztam. Aztán megváltoztatták a nevét ?Faclia Ardealului?-ra. Kezdetben erdélyi lap volt, és utána regionális jelleget kapott, csak a kolozsvári régióval foglalkozott. Még diák voltam, és írtam a brassói helyi lapban, a ?Drum Nou?-nál [Új Út] ifjúsági témájú cikkeket. Kolozsváron megismerkedtem egy ismertebb költővel, Toma Gheorghe Maiorescuval, aki szintén zsidó. Resitából jött ide, Kolozsvárra (most Bukarestben lakik), több könyvet is írt. A ?Lupta Ardealului?-nál [Erdély Harca] dolgozott, ami egy kommunista napilap volt, kezdetben a Kolozs megyei pártnak volt a lapja, utána lett helyi napilap. Akkoriban nem létezett más napilap románul. Aztán Maiorescu beajánlott, és meghívott a főszerkesztő. Kezdtem ott írogatni, és 1948-ban befogadtak a szerkesztőségbe, és ott dolgoztam 1952-ig. Én mindvégig a kulturális sajtót vezettem, tehát könyvismertetés, színházkritika, irodalom közlése a lapban. De egy napilap volt, amelyiknek fő célja a párt politikai irányvonalát vinni. Akkor még egyetemi hallgató voltam. 1949-ben elküldtek Bukarestbe egy felső újságírói iskolába. Körülbelül háromnegyed évet tartott, egy gyorstalpaló iskola volt, ahol naponta 10 óra előadást és szemináriumot tartottak. Utána aztán visszakerültem a ?Lupta Ardealului?-hoz és szerkesztőségi főtitkár voltam. A névváltoztatásom egybeesett az újságírással. Kezdetben a Vasile Grunea név újságírói álnév volt, utána aztán a hivatalos nevem is ez lett, de nem mondhatom, hogy erre valaki rákényszerített volna, mert akkor nem mondanék igazat. Addig a Gruber László nevet használtam, gyerekkoromban még Öcsinek is neveztek. Most is, akik abból az időből ismernek, nekik én vagyok az örökös Öcsi. Tudja a fene, miért pont Gruneát választottam.

Photos from this interviewee