Vázsonyi Tiborné

A képen anyám a MNOT, a Magyar Nők Országos Tanácsának baráti összejövetelén 1975-ben. A kép a tizennegyedik kerületi tanács helyiségében készült. Anyám a háború után nagy tüzesen, végre nem illegális kommunistaként, hanem a párt harcos tagjaként, elkezdte szervezni a Nőszövetséget. Egyik alapítója volt az itteni Nőszövetségnek [Magyar Nők Demokratikus Szövetsége], és mint ilyet, berakták őt az Egyenruházati Vállalathoz gazdasági-szociális vezetőnek. A baj csak az volt, hogy az anyámat kizárták a pártból. Ez az anyámnak volt rettenetes, egy életen át a mozgalmat szolgálta, és aztán rá kellett jönnie, hogy a dolgok nem olyanok, mint amilyennek látszanak. Az anyám aztán a legkülönfélébb helyeken dolgozott, és közben folyton harcolt azért, hogy visszavegyék a pártba. Mert borzasztónak tartotta, hogy őt kizárták. És a sors úgy hozta, hogy -- ha jól emlékszem -- 1956 után apám egyszer elment a Rácz Fürdőbe fürödni, és ott összeakadt a Kiss Károllyal [Kiss Károly (1903--1983) -- politikus, 1946-tól haláláig magas állami és párttisztségek betöltője volt. -- A szerk.]. Valamikor ők együtt laktak Angyalföldön, a feleségével az anyám jóban volt. Ott a medencében összeakadtak és elbeszélgettek, és az apám elmondta, hogy az anyámnak mennyire fáj, hogy kizárták. A Kiss Károly azt mondta, hogy utánanéz, és azt hiszem, két hét múlva az anyámat rehabilitálták minden további nélkül. Senki se tudta ugyan megmondani, hogy miért zárták ki. Úgyhogy, ha jól emlékszem, az anyámat 1958-ban vagy 1959-ben visszavették a pártba, és megint nagyon boldog volt. Tüzesen bekapcsolódott megint a nőmozgalomba, de a lelkesedése egyre jobban alábbhagyott. Mert közben hazakerült a tanárnője, a Jolán néni a Szovjetunióból [Kelen Jolán 1954-ben tért haza a Szovjetunióból. -- A szerk.], és amit mesélt! Hát elég elgondolkoztató dolgokon mentek ők keresztül. Az anyám egészen az 1970-es évekig elkötelezett maradt a mozgalomhoz, amikor sikerült teljesen kiábrándulnia. De amikor kiábrándult a mozgalomból, a vallásossághoz nem tért vissza. Hetvenéves korban a vallásossághoz visszatérni nehéz.