Pudlerék párizsi lakása

A kép Párizsban, a lakásunkban készült valamikor 1970 és 1975 között.
 
Amikor a férjem 1945-ben hazajött, valami textilgyárban dolgozott egy rövid ideig, majd önállósította magát mint textilfestő iparművész. Tisztaselyem sálakat festettek otthon. Valamikor 1948-ban vagy 1949-ben elkerült a TÜKER-hez a személyzeti osztályra. Közben beiratkozott a Közgazdasági Egyetemre, és 1954-re estin elvégezte. Utána az akkor alakult ARTEX Külkereskedelmi Vállalathoz került. Itt állandó utazó lett. Nem végig volt üzletkötő. Mivel elvégezte a textiltervező szakot, az ARTBÜRO-hoz került, ez az ARTEX-en belül volt egy részleg, ami azzal foglalkozott, hogy kortárs művészeknek csinált külföldön kiállításokat, és próbálta a műveiket eladni. Ezt eléggé ügyesen csinálta. Innen ment nyugdíjba.
 
1962-ben kihelyezték a férjemet Afrikába, Ghánába, és ott voltunk három évig. 
1970-ben elmentünk Párizsba, a férjem az ARTEX kiküldöttje volt. Ott is rögtön beiratkoztam nyelvtanulásra, egy év alatt megkaptam az írott és beszélt nyelvből az oklevelemet dicsérettel. 1975-ben hazajöttünk, és 1976. június huszonegyedikén megszereztem a francia felsőfokú nyelvvizsgát. Párizsban a férjem munkatársa voltam, és valami fizetést is kaptam az ARTEX-től.