Kornfeld Ferenc

Ezt a kép már akkor készült rólam, amikor idegenvezetőként dolgoztam.
 
Feljebb is jutottam volna, de közben jött az 1958-as év. Éppen Prágában voltam három napig. Megnyertem egy majdnem százezer koronás pert az állami gazdaság számára. Hazajöttünk, az igazgató megveregette a vállam: "Tudtam, ha te valaminek nekifogsz, akkor az biztos, hogy megcsinálod." Egyszer csak szól a telefon, a feleségem hívott, hogy azonnal menjek oda hozzá. Mutatott egy ajánlott levelet, nekem volt címezve. Szó szerint az volt beleírva: "Származása miatt megbízhatatlanná vált, ezért azonnali hatállyal felbontjuk a munkaszerződést, és leállítjuk az összes járadék folyósítását is, amelyet a munkájáért kapott." Így rúgtak ki az állásomból. A legjobban az bosszantott, hogy maga az igazgató írta alá előző nap. Elmentem az igazgatóhoz, és megkérdeztem: "Hogyan csinálhatta ezt velem? Mivel bántottam, vagy mit csináltam rosszul?" "Idefigyelj, Feri! Behívattak a pártba, és azt mondták, hogy vagy kirúglak, vagy engem rúgnak ki. Két évem van a nyugdíjig, hát kirúgtalak. Menj el akárhová, mert ezek nem akarják, hogy itt maradj, [Duna]Szerdahelyen. Túl sokat tudsz. Azt akarják, hogy menj el [Duna]Szerdahelyről. Ha elmész, olyan papírt adok neked, hogy akár miniszter is lehetsz."
 
Ideg-összeroppanást kaptam. A feleségem azt mondta: "Akkor sem hagyjuk magunkat!" Összeszedtem az összes pénzünket, és vettünk egy televíziót. Akkor már a saját házunkban laktunk a Fő utcán, felraktunk egy magas antennát. Az elsők között volt televíziónk. Töltsem a tévé mellett az időmet, ne menjek tönkre. 
 
Az ideg-összeroppanás után két évig nem dolgoztam sehol, odahaza voltam. Aztán mint idegenvezető dolgozgattam, újságokba írtam mindenféle cikkeket. Közben letettem az idegenvezetői vizsgát is. Aránylag hosszú ideig dolgoztam mint idegenvezető.